"A párkapcsolat soha nem lesz tökéletes, de lehet boldog és békés"

Bhakti Tirtha Maharaj (Gurudeva)

A tiltott nemi életről, avagy hogyan akadályozzuk meg a válást (BT Swami lecke részlet 2003.05.15. Gita Nagari)

Most egy kényes ponthoz értünk; a tiltott nemi élethez.

Beszéltem néhány művelt bhaktával a társaságunkban, és ami jönni fog az nagyon érdekes lesz. Azt gondolom ezt szükséges kommunikálni, hogy megfelelő egeszséges kapcsolatok legyenek.

Nincs példa arra, hogy Prabhupada azt mondja, hogy egyszer egy hónapban kell nemi életet élni, amikor avatást ad. A fő bemutatása a havi egyszeri nemi életnek egy levél Satsvarupa Dasa Goswaminak. Elolvashatom néhány részét ennek, ahol megemlíti, megnevezve ezt a bizonyos problémát, és mit mond?

Azt mondja: Srila Prabhupada adja az egyszer egy hónapban utasítást.  Prabhupáda mondja Satsvarupa Maharájának, hogy kövesse ezt, idézem: „amennyire csak lehetséges (as far as possible)". Ez egy pontos levél, amit Prabhupáda adott. „De semmilyen körülmények között nem lehet használni fogamzásgátló módszereket.”

Most, van felső vonal, és van egy alsó vonal, és vannak dolgok, amelyek kívül esnek az alsó vagy a felső vonalon, ha ennek van valami értelme. Van a felső vonal, a legmagasabb amire próbálunk törekedni, van az alsó vonal, és vannak dolgok, amelyek nem illenek az egész sorrendbe.

Had adjak egy példát: az első dolog az, hogy amikor Prabhupada avatási leckéket tartott, részletezte a szerencsejáték, önmérgezés és a húsevés tilalmát. Részletezte azt, hogy nincs húsevés azt is jelenti, hogy nincsen hal és tojás sem. Szintén amikor beszél a mámorítószerekről, azt is részletezte, hogy ez azt is jelenti, hogy nincs tea vagy kávé. Ezeket a dolgokat mind részletezte, mindegyiküket, az avatáskor, de nem részletezte az avatáskor a havi egyszeri nemi életet. Miért?

Van egy indok erre. Hát, miért beszélünk ezekről a problémákról? Mibe vittem bele magamat? Mi próbálunk segíteni a bhaktáknak, hogy hagyják abba a válást, hogy hagyják abba azt, hogy elmerülnek a „bhoga-tyága” folyamatában, ahol böjtölnek és aztán nagyot esznek, sokat esznek és aztán megint böjtölnek. Mi próbálunk olyan bhaktákat szerezni, akiknek  egészséges megértésük van arról, hogyan legyen egészséges családos életük, és megértik, hogy mik a magasabb célok, és megértik, hogy mik a határaik és szintén megértik, hogy mi az ami elfogadható.

Miért találjuk azt, hogy a Vaisnava vonalunk más ácáryái szintén nem említik a havonta egyszeri dolgot? Hát, nézzük ezt meg, először a Manu samhitából.

Tudjátok, odaadták nekünk a Védákat, alászálló folyamattal, Úr Brahmá kegyéből. És aztán vannak nekünk erkölcsi elveink, amiket Manu adott nekünk a Manu samhitá formájában. És aztán vannak elveink, amiket nekünk adtak, ez az általános védikus tudás, amiből Manu átvett bizonyos részeket, és kifejtette, hogy fókuszáljon az emberiség sajátságos elveire, és aztán Brihaspati fókuszált bizonyos dolgokra az általános védákból, hangsúllyozva a vezetést, politikát, törvényt, adminisztrációt, amit Artha Sastrának hívnak. Manu sastra, Artha sastra...És aztán, ott vannak a nemi élet, a kapcsolatok, az érzékek kifejezésének elvei, a szex tudománya, kivéve az általános Védákból, és kifejtve Nandí  (az Úr Síva tejfehér színű bikája) által, amit Kama sastrának neveznek, vagy pedig néha úgy utalnak rá, mint a Káma-sutra.

Most, mindegyik felsorolt tudás az általános védikus tudásból származik, hangsúlyozva hogyan használjuk az anyagi testet ezen a bolygón, alapvető dolgok, amelyek a védikus ima idő részei. És szintén ott van a dolgok másik aspektusa, ami transzcendentális, szóval van a Bhagavat Dharma és van a Varnásrama dharma.

A Varnásrama dharma olyan, mint általános védikus dolgok, amelyek arra valók, hogyan éljünk a legjobb módon az anyagi világban, hogyan működjünk az alapján, ami gyakorlati és ami szociólógiailag is helyes, hogy legyen egy olyan életünk, ami a „Dharmán” alapszik. Most, emlékezzetek arra, hogy mi próbálunk „sanátana-dharmik” lenni, de mi ugyanakkor figyelembe vesszük a dharmát, tiszteljük a dharmát, és aztán a dharma fölé emelkedünk. Ha mi lekicsinyeljük a dharmát, az etikát, az erkölcsöt, az igazságosságot, a jóság kötőerejét, biztosak lehetünk abban, hogy nem fogunk sanátana-dharmikká válni.

Viszont ha mi leragadunk a dharmánál, ami a jámborság a jóság kötőerejében, nem fogunk transzcendentálissá válni.  De mi használjuk a dharmát, és a jóság kötőerejét is úgy, mint egy ugródeszkát. Szóval a Káma-sutra az egy ezen módszerek és erőfeszítések közül, és a Manu-samhitá megadja a dharma néhány alapelvét, amelyek tudnak adni nekünk néhány célzást a sanátana-dharmára, amit meg akarunk érteni, elemezni akarunk, és ennél nagyobbak akarunk lenni, azáltal, hogy megértjük, hogy mi az, aminél nagyobbak akarunk lenni. Most a Manu-samhitá, ad nekünk néhány érdekes pontot a nemi élettel kapcsolatban....

Most halljuk mit mond a Manu-samhitá. Azt mondja, hogy 20-tól 30 éves korig...úgy értem,ezt nagyon sajátságosan a nemi élettel kapcsolatban írja, és valaki számára, aki csak azt követi, ami politikailag helyes, vagy ami ingerlést okoz a testnek, ezek a dolgok teljesen természetellenesnek, nem gyakorlatiasnak, lehetelennek stb. fognak tűnni. Amint megértjük a cölibátus értékét, és sok sok sok dolog van erről, akkor meg tudjuk érteni azt is, hogy miért fontos a tartózkodás..Minél jobban a test rabszolgái vagyunk, ez annál inkább azt jelenti, hogy vár ránk egy másik test. De minél inkább használjuk a testet Krisna szolgálatában, akkor ez azt jelenti, hogy jobban tiszteljük a lelket és egy nap hamarosan kikerülhetünk ezekből a testekből. De még vannak nekünk ezek a testek, és maga Krisna mondja, hogy ő a vallásos elvek szerinti nemi élet. És látjuk, hogy a legtöbb bhakta a mi láncolatunkban „grihaszta”, azaz háztartó volt, és voltak gyerekeik, és voltak kapcsolataik, éltek nemi életet, és látjuk, hogy Bhaktisiddhanta mondja, hogy a nemi életet nem lehet kidobni a tudatból, mert a bensőségesség és az egyesülés magának a léleknek a szerves része. Ez csak az irányultság (orientáció) kérdése, hogy ez Isten központú vagy sem.

Ok. Szóval a Manu-samhitában ez áll, hogy 20-tól 30 éves korig. Had olvassam fel ezt a részt először. Ez Satyarája könyvéből van, amit a négy szabályról írt, néhányan talán meg akarjátok ezt szerezni, ez jó információkat  ad az összes különböző elvünkről.

„Miközben Manu világos abban” -ezt Satyarája mondja- „hogy a cölibátus az ideális, de ezt ritkán érik el, és abban, hogy egy háztartónak vagy egy házas személynek csupán a gyereknemzés céljából szabad nemi életet élnie, Manu törődik azokkal a szerető háztartókkal is, akik le akarják foglalni magukat a szexuális tevékenységben más indokokból, mint a gyereknemzés. Tudatos arról, hogy az emberek el vannak merülve a három kötőerőben- a jóságban, a szenvedélyben és a tudatlanságban, és azon függve, hogy ez a három kötőerő hogyan van hatással az egyén pszichológiai alkatára, Manu azt mondja, hogy a korlátozásnak váltakoznia kell.”

Szóval Manu azt mondja, hogy a legjobb dolog a cölibátus, a legjobb dolog a tartózkodás. Manu azt mondja, hogy a legjobb dolog az, hogy az ember csak a gyereknemzés céljából él nemi életet. De Manu azt is mondja, hogy az emberek az anyagi természet különböző kötőerőiben vannak, és ezért mert különböző kötőerőkben vannak, szintén vannak hiteles módszerek ahhoz, hogy az emberek az ilyen kötőerőkben transzcendentálissá válhatnak. Szóval lássuk mit mond Manu.

„20 éves kortól 30 éves korig,  az a háztartó, aki a legkomolyabb a lelki életet illetően korlátozni fogja a nemi életét havonta egyszeri alkalomra.” Húsztól harminc éves korig.

„Ha ők másodosztályú háztartók, nemi életet élhetnek kétszer egy hónapban. Ha harmadosztályúak, nemi életet élhetnek többször, mint kétszer egy hónapban, de a fejlődésük a lelki életben nehéz lesz.”

Tartsd az elmédben, hogy az emlősök, gyakorlatilag az összes emlős, nézd meg őket közelről, elsődlegesen évszak szerint élnek nemi életet, és az utódnemzés miatt van egy természetes elbűvöltség, amikor eljön az utódnemzés ideje. Tartsd az elmédben, hogy még a Biblia, a kereszténység is azt mondja nekünk, hogy a menstruáció utáni 7 napban nem szabad nemi életet élni. Terhesség alatt, és csak terhesség után, nem szabad nemi életet élni, hangsúlozva, hogy a nemi élet főleg az utódnemzésre való, és még több részletes információ van Manutól és a Káma-sutrában is. Minden tradicíóban, az Iszlámban, Hinduizmusban, Taoban, stb., nincsen házasságtörés, nincs paráználkodás, és  van felelősségteljes nemi élet a házasságban, mint a szolgálat kifejezése Istennek.

Most, nézzük tovább. Harminctól negyven éves korig, az első osztály. Had haladjunk így. Vegyük például a vegetáriánus étrendet. Az első osztály; csak olyan prasadamot eszel, amit egy „pakká” (hindi szó, ami azt jelenti: hiteles, elsőosztályú) bráhmana főzött; csak olyan prasádamot, amit felajánlottak a murtinak; csak olyan prasádamot, amit Krisna világosan elfogadott. Pakká módon elkészítve egy pakká odaadó környezetben, és csak a murtinak ajánlják fel, és csak akkor, ha a murti elfogadja.

Most, a határon belül van az olyan prasádam,ami vegetáriánus.Lehet, hogy ezt nem első-osztályú bráhmanák készítették; lehet, hogy ez nem valami, amit a murtinak ajánlottak; lehet, hogy ezt az otthonodban ajánlottad fel vagy valami másik helyen, akármi, de ez még a sztenderden belül van. De ez nem a legmagasabb dolog, ez egy alacsonyabb sztenderd, de ez elfogadható. Ez példának szolgál. De most, enni valamit, ami nincsen felajánlva, vagy valamit ami nem vegetáriánus, ez nem illik bele. Ez nem a sztenderd, ez kívül esik és nem elfogadott.

Szóval harmictól negyven éves korig. Amit látunk, hogy az első osztályú szex ebben a korcsoportban egyszer egy hónapban csak a gyereknemzés céljából és ez minden. Első osztályú. Prabhupada a levelében és az avatáskor nem hozta fel a „havonta egyszeri nemi életet” habár mélyen kirészletezett más területeket.

A levelében, például -ez egy klasszikus levél, ahol megemíti ezt- beszél arról, hogy próbáljuk ezt csinálni. Had nézzük meg a pontos szavait, amit írt: „annyira amennyire ez lehetséges ( as far as possible), de azt is írja, hogy: "De semmilyen körülmények között nem lehet használni fogamzásgátló módszereket.”

És így meg fogjuk találni ezekben az előadásokban, hogy az az alsó vonal, hogy nem használnak fogamzásgátlószereket. És azt is találjuk Prabhupáda előadásában, hogy megemlíti az alsó vonalat, amit Prabhupada adott a házasságban- nincsen fogamzásgátlás és bizonyosan tény, hogy ez heteroszexuális...Ok, ez egy másik pont. Szóval Prabhupáda megbeszélte néha az avatási leckéken, hogy nincsen fogamzásgátlás, segítve nekünk megérteni, hogy hol vannak a határok.

Visszatérve Manuhoz harminc éves kortól negyvenig: „Az első osztályú háztartók csak egyszer élnek nemi életet három hónapban; a másodosztályúak kétszer három hónapban; a harmadosztályúak többször mint kétszer.” Szóval ezek általános irányelvek, amiket Manu ad ilyen módon. Negyven éves kortól ötven éves korig: „Az első osztályú háztartó csupán egyszer él nemi életet hat hónapban; a másodosztályú kétszer hat hónapban; a harmadosztályú többször mint kétszer.” Ötven éves kor után- add fel! Bárhogyis, Manu ily módon ad általános irányelveket arról, hogy mi az első osztályú. Szóval megértjük, hogy mit tekintenek bűnnek, és hogy mi az első osztályú, vagy hogy mi a határ, és hogy dolgozzunk a magasabbrendű felé stb.

Másokat szeretni és bízni bennük

Az igazi szeretet minden balsors ellenére állandó marad. A szeretet bátorságot ad, hogy megőrizzük a helyzetünket – még akkor is, ha népszerűtlen. Ez nem azt jelenti, hogy könnyelműek vagy naivak legyünk. A kellemetlen tényeket tagadni azt jelenti, hogy a szeretetnek az ellentétét fejezzük ki; az igazi szeretet becsületességen és bizalmon alapul, nem az elkerülésen. A felebarátainkat úgy szeretni, mint magunkat, ez azt jelenti, nagyon mélyen szeretni őket, ahogyan magunk akarunk szeretve lenni. Ez azt is jelenti, hogy bízunk bennük. A becsületesség ismét becsületességet vonz, és a bizalom bizalmat. E tulajdonságok nélkül nincs szeretet.
A gyakorlati szinten megkérdezhetjük magunkat, hogyan szeressünk egy nyilvánvalóan kellemetlen embert, vagy hogyan bízzunk valakiben, aki nem szolgált rá a bizalmunkra. Az ilyen emberhez úgy közeledhetünk, mint egy nyűgös gyerekhez. A szülők bizonyára nem a gyerekéhez igazítják a viselkedésüket. Ehelyett segítenek a gyereknek, hogy megjavuljon, kialakítják a helyes viselkedést, és azt ösztönzik, ami pozitív.

A szülők ismerik a gyerekeik határait, és tudatában vannak a leselkedő veszélyeknek. A tapasztalatukat a gyerekeik érettségi fokának megfelelően kínálják, arra sarkalják őket, hogy növekedjenek, és megvédik azoktól a követelésektől, amelyek terhesek lehetnek.
Ha elutasítjuk, hogy másokat ellenségeknek lássunk, még akkor is, ha meg akarnak sérteni minket, akkor csaknem mindenkit szerethetünk. Mindig arra kell gondolnunk, hogy azok, akik az ellenségeink akarnak lenni, kétségbeesetten igénylik a szeretetet, ezt akarják kifejezni, ahogy csak tudják, bár negatív módon. Mint lelki harcosok, ilyen helyzetekben mindig választhatunk.
Reagálhatunk együttérzően, vagy tekinthetjük ezeket a megkínzott embereket ellenségeknek, akik gondolatban meg akarnak minket semmisíteni. A második esetben magunk is destruktívak leszünk, mert másokat veszélyes emberekként sorolunk be. De ha csak úgy látjuk őket, mint akik tévúton keresik a szeretetet, akkor szeretetteljesek maradhatunk, és ezt a szeretetet nem közvetítjük fenyegető módon.

Kedves Bhakti Tirtha Maharaj! Kedves Gurum!

Kérlek fogadd tiszteletteljes hódolatomat! Minden dicsőséget Srila Prabhupadnak! Minden dicsőséget az ISKCON guruknak!

Nem tudom illik e, hogy a gurumnak nevezzelek hiszen nem vagyok a tanítványod. 2006-ban jöttem a mozgalomba, Te pedig 2005. június 27-én eltávoztál ebből a világból. De mégis gurumnak tekintelek, habár személyesen nem társulhattam veled csak a könyveid által. Biztos vagyok azonban abban, ha korábban éltem volna a lehetősséggel és csatlakozok Srila Prabhupada mozgalmához Téged választottalak volna lelki tanítómesteremnek és senki mást. De későn érkeztem.

Soha nem láthattalak Téged csak képeken és videokon mégis nagyon közel érezlek magamhoz. Tegnap egész este a Rólad készült videokat néztem és sírtam, annyira hiányzol. Az én hazámban most ez a mozgalom egy kisebb válságot él át, ami nagyon megvisel és most is, mint minden nehéz helyzetben a Te könyveidbe kapaszkodom. Nem tudom szavakkal kifejezni, hogy mit jelentenek nekem a Lelki harcos könyvek, amelyekből erőt merítek és annyi ízt adnak a lelki élet gyakorlására. Szavakkal ez leírhatatlan. Köszönöm, hogy megírtad ezeket a könyveket, ezek nélkül már biztosan feladtam volna és annyi sok más zavarodott lélekkel együtt elhagytam volna az Úr Caitanya misszióját. Neked köszönhetem és a Te tanítványaidnak, követőidnek, hogy még mindig itt vagyok, akik mindig segítő kezet nyújtottak nekem, amikor szükség volt rá.

Nem tudom illik e ezt megköszönni, de köszönöm Neked a páromat, akit Magadhoz vettél, akit tanítványoddá fogadtál. Köszönöm, hogy sohasem utasítottad el és mindig törődtél vele. Köszönöm, hogy menedéket adtál neki.

Köszönöm a példamutatásodat, az emberségedet és a kitartásodat, amivel prédikáltál olyan sok embernek ezen a világon. Köszönöm, hogy reményt adtál ennyi szenvedő léleknek és hitet abban, hogy vissza tudunk menni Krisnához.

Bár tanítványod nem lehetek a követőd igen, ezért csak így írom alá ezt a levelet;

Maradok szolgád és követőd:

Bhn. Emese

"Valaki próbálja megkapni az áldásaimat és kivívni, hogy mindenben vezessem, miközben bár próbál Hozzám közeledni, ezt a törekvését elhomályosítja azon égető vágya, hogy követői legyenek. Kizárólag a hírnév, megkülönböztetett helyzet és imádat foglalkoztatja, és a ‘nagy bhakta’ címre áhítozik. Nevetséges tevékenységekkel foglalja le magát, pusztán azért, hogy másokat a táborába csábítson. Az ilyen szerencsétlen ostobának azt mondom: MEG KELL HALJ, HOGY ÉLHESS!

Valaki próbálja megkapni az áldásaimat és kivívni, hogy mindenben vezessem azért, mert nagyon vallásos. Azért hagytam, hogy ezek a vallások létrejöjjenek, hogy felébresszék az emberek erkölcsi, etikai szellemét és jámborságát. Ezek mindössze előfeltételei annak, hogy valaki szent emberré válhasson, azonban alapvetőek. Az ilyenek az egyik templomból a másikba, az egyik mecsetből a másikba, az egyik könyvtől a másikig futnak, és azt gondolják, hogy engem megtalálhatnak bármelyik szervezetben, vagy a filozófiai spekuláción keresztül. Csak a tiszta bhaktáimon keresztül lehet Engem megismerni. Az ilyen szerencsétlen ostobának azt mondom: MEG KELL HALJ, HOGY ÉLHESS!"

BT Swami

Tegnap itt volt egy nagyon kedves barátom Budapesten, Bhakti Tirtha Maharaj tanítványa. Volt, mert BT Swami már elhagyta ezt az anyagi világot. Az ő kegyéből megérinthettem Maharaj zokniját. Ez egy akkora kegy, amit mi azthiszem fel sem tudunk fogni. Nem sok, amit adhatok BT Swaminak, de egy csekélyke erőfeszítést mégis teszek. Ezzel a meditációjával emlékezek rá most;

A koldus I. – 23. Meditáció
Isteni beavatkozásra várva

Kedves Uram, Syamasundara, itt vagyok, teljesen a tiéd, egy sziklán ülök néhány ujjnyira a víz fölött. A rohanó víz elsodorhatna engem, előrebillenthet vagy hátralökhet. Ez valójában az én helyzetem, Uram. Valahogy megengedted nekem, hogy pár ujjnyira a világi felett álljak. Látszólag emelkedett helyzetben vagyok, azonban bármilyen irányba meginoghatok, és elmerülhetek az érzék-kielégítés óceánjába. Sosem szabad elfelejtenem, hogy minden kegy, amivel rendelkezem, a Te indokolatlan kegyed, bár annyira érdemtelen vagyok rá.

Sokan foglalták el ezt a helyet, Uram, és elfelejtkeztek arról, hogy csak a kegyedből lehetnek pár ujjnyira a tudatlanság szilaj óceánja felett. Néhányan azt gondolták, hogy az ő érdemeik és fürgeségük biztosította számukra, hogy a szilárdság és az emelkedettség helyzetébe kerüljenek. Amikor az ilyen embereknek akár egy pillanatra is elterelődik a figyelmük, elveszthetik egyensúlyérzéküket, bolondot csinálnak magukból és ennek következtében meggyalázzák a kegyedet. Kedves Uram, gyakorlatilag mindannyian ezt tettük. Én is nagyon bolond voltam. Azonban sokszor átsiklottál a hibáim felett. Kérlek, bocsáss meg nekem. Olyan éretlen vagyok.

Kedves Uram, Syamasundara, Buddha a híres Boddhi fa alatt ült, és kész volt arra, hogy addig fel se álljon, amíg el nem éri a samádhit. Hiranyakasipu lábujjhegyen állt, gyakorlatilag megállította az összes testi funkcióját. Olyan komoly lemondásoknak vetette alá magát, hogy Brahmá megjelent előtte, hogy áldásaiban részesítse. Dhruva Maharaja nem evett és nem aludt. A pránát irányítva a testében, a világegyetem kollektív pránáját befolyásolta. Rantideva sokáig böjtölt, és annak ellenére, hogy éhezett, odaadta másnak azt a kevés ételt és italt, amije volt. A félistenek olyannyira értékelték tettét, hogy felajánlották neki, hogy bármilyen áldást megadnak. A szegény bráhmana olyannyira elmerült a napi lemondásában, és olvasta a Bhagavad-Gítát annak ellenére, hogy írástudatlan volt, hogy megkapta a kegyedet. Olyan elégedett voltál a tisztaságával, hogy személyesen megölelted őt.

Salva a saját húsát ajánlotta fel, hogy áldást kérjen. Az Úr Sivát ezzel arra kötelezte, hogy megjelenjen előtte, és megáldja. A gopik Katyayanit imádták, hogy megkapják Krisnát férjükként. Az Úr Brahmá meghallotta, hogy arra utasítottad, hogy végezzen tapasyát (lemondást), így mély meditációba merült, hogy megkapja a bolygók megteremtéséhez szükséges képességet. Raghunatha dasa Goswami megtagadta a saját testének a fenntartását, mivel teljesen elmerült a Te isteni lényegedben. A Naimisáranyai bölcsek készen álltak arra, hogy bemutassanak egy több ezer évig tartó yajnát, ha szükséges, hogy elérjék a legmagasabb rendű dharma ismeretét.

Uram, Syama most itt vagyok én, s az óceán közepén egy sziklán ücsörgök. Vajon beleugrok-e, és végzek ezzel a haszontalan testtel? Semmi mást nem okoztam neked, csak nehézséget és állandóan zavart keltettem. Annyira felfuvalkodott lettem, hogy azt hiszem, képes vagyok arra, ami a legtöbbeknek nem sikerült. Olyan büszke vagyok, hogy azt gondolom, hogy olyan látásmódom van, amelyben bízhatnak mások, és aminél menedéket találnak. Minden mentoromat ellenállásra készteti a büszkeségem. Kivívva ezt a nagy függetlenséget, első számú sértegetővé válok. Kérlek, bocsáss meg nekem, Uram, mivel olyan éretlen vagyok.

Kedves Uram, micsoda bolond vagyok! Milyen lemondásokat végezzek Érted? Olyan sok a zavar ezen a bolygón minden szinten. A materialisták vadul keresik az érzék-kielégítést, bármi áron. A spiritualisták többek is, mint képmutatók, mert a tanításaiddal és a nagy próféták példájával szembeszegülve élnek. A vaisnavák között olyan kevés a szeretet és az együttműködés. A mi bhaktáink társadalma olyan botrányos, hogy úgy tűnik, hogy a Krisna-tudatos mozgalom, amelyet Magad mögött hagytál, már el is pusztult belülről. Azok az emberek, akiknek segíteniük kellene nekünk, gyűlölnek minket világszerte, és azok a bhakták, akiket arra képeztek ki, hogy Téged szolgáljanak, nagy sietséggel, zavarodottságban és haraggal elhagyják a fedélzetet.

Attól tartok, kedves Uram, hogy minden el fog veszni, hacsaknem jársz közre az isteni beavatkozás révén. Advaita elhívott Téged, s pusztán Gangesz vizet és Tulasi levelet ajánlott Neked, hogy rendbe tedd a dolgokat. Tudom, hogy válaszolsz a bhakta kiáltására. Kérlek, halld ennek az egész bolygónak a kiáltásait, mivel olyan kétségbeesetten sírnak utánad. Én is minden nap sírok, azonban a könnyeim nem egy igazi bhakta könnyei. Kedves Uram, halld a kiáltásait azoknak, akik küzdenek, hogy meghódoljanak Előtted, hiszen csak a Te irányításod vezetheti őket keresztül ezen a csapásokkal teli időszakon. Erre a sziklára tettél engem. Ha nem tudom a lábamat kellőképpen megvetni, hogy ezreket kirántsak a vízből, akkor mi értelme van ennek az életnek? Jobb, ha eldőlök és hagyom, hogy ez a szeméttel teli zsák a feledésbe merüljön. Nem tudok állhatatosan olyan nagy lemondásokat végezni, és őszinte imákat is képtelen vagyok felajánlani, de ha van annak ára, hogy segítsek ezeknek a lelkeknek, Uram, akkor készen állok megfizetni. Mit tehetek, mit adhatok, hiszen tényleg egy jelentéktelen koldus vagyok, alacsonyabb rendű, mint azok, akiket fel akarok emelni.

Ó! Elég legyen ebből a panaszáradatból! Igen, nagyon elesett vagyok, alacsonyabb rendű mindenkinél. Ezért beállhatok a sor elejére, hogy kérjek. Ez az a korszak, amikor meg lehet kapni az Úr Nityánanda kegyét, ezért eléd tárom az ügyemet, s isteni közbeavatkozásért könyörgök. Kedves Uram, Syamasundara, mit tegyen ez a koldus? Félek, haszontalan vagyok, tele kétségekkel, kéjvággyal, mohósággal és szentimentalizmussal. Nem tudok semmit és nincs bennem odaadás, és nem tudom elviselni a nehézségeket, hogy kifejlesszem az odaadást. Kedves Uram, mielőtt minden vaisnava olyan haszontalanná válik, mint én, kérlek, vedd a kezedbe az irányítást. Itt ülök rettegve ezen a sziklán, és isteni beavatkozásodra várok.

Az együttérzés gyakorlása

A mai világban olyan körülmények vesznek körül minket, amelyek annyira ellenségesek az emberi és lelki növekedésünkkel szemben, hogy a magasabb igazságok nem hatolnak be könnyen a tudatunkba. De pontosan ezekre az igazságokra van szükségünk. A fizikai valóság csak a külső megnyilvánulása annak, ami egy mélyebb síkon már beindult.

Problémáink anyagi megoldásai nem fognak működni, mert nem hatolnak a felszín alá. Ha tartós változásokat akarunk, közös erőfeszítést kell tennünk, hogy minden helyzet felszíni aspektusai mögé nézzünk.

A mai makacs problémák mély együttérzést váltanak ki minden körülmények között, és minden  eszköz ellenére, amit kipróbálunk. Az együttérzés mélyen belenéz minden helyzet szívébe, és feltételek nélküli szeretetet kínál orvosságul. Ha jobban tudatában vagyunk a legbelső, lelki természetünknek, akkor megértjük, hogy az együttérzés segíthet felülemelkedni a dolgok időleges és viszonylagos aspektusain. Ez a növekvő tudat végül kivisz a negatív körülmények közül. Ha megnyílunk az együttérzés előtt, a tudatunk transzcendentálisabb lett, magasabb energiákat sugárzunk ki, amelyek másokat fölemelnek, és gyógyulást kínálnak a fájdalom és a szenvedés világának.

A hazatérés előfeltétele

A lelki élet legmagasabb célja a hazatérés, visszamenni Isten birodalmába vagy a lelki világba. Az együttérzés gyakorlása a felkészülés alapvető aspektusa. Felkészülésre még a világi életben is szükség van; segít, hogy alkalmazkodjunk a különféle körülményekhez.

Ha pl. egy hivatalos fogadásra megyünk, erre ünnepélyes ruhával készülünk fel. Ha zenélünk,gondosan gyakorlunk, mielőtt felmegyünk a színpadra. Ha színházat játszunk, meg kell tanulnunk a szövegünket. Helyes felkészülés nélkül igen nagy zavarba jöhetünk.

Hasonlóan kell felkészülnünk arra is, hogy esetleg eljutunk a lelki világba. Mint a 3. fejezet említette, minden nagy szentírás hangsúlyozza, hogy örök élőlények vagyunk, és az otthonunk messze van innen, az anyagi létezés birodalma fölött. Rossz helyen vagyunk ebben az anyagi birodalomban, amely a magasabb tapasztalatok gyakorlóteréül szolgál, de nem az a hely, ahol igazán boldogok lehetünk.

Éppen most kell olyan jól felkészülnünk, ahogyan csak lehet, hogy visszanyerjük az elvesztett időt, és megkapjuk a kincseket, amelyek a lelki birodalomban várnak ránk. Senki nem várhatja el, hogy beléphet Isten birodalmába a mély együttérzés kifejlesztése nélkül.

Csaknem valamennyi ortodox írás – Biblia, Korán és Thóra – azt tanítja nekünk, „Szeresd felebarátaidat, mint magadat.” De a felebarátaink, mint magunk szeretete elvesztheti minden értékét, néha üzleti ajánlattá süllyed, ha azon alapul, hogy adott mennyiségű szeretetet kell adni másoknak. Ilyen helyzetben a szeretet inkább feltételes, mintsem nagyvonalú. Ez nem transzcendentális.

Mint már a 2. fejezet elmagyarázta, nekünk, mint lelki harcosoknak, még egy lépéssel tovább kell mennünk, és másokat jobban kell szeretnünk, mint magunkat. Ha a felebarátunkat magunknál jobban szeretjük, és csak másokért aggódunk, akkor az együttérzés eszközei leszünk, azon az úton vagyunk, hogy transzcendentálissá váljunk.

 Túl az üdvprédikátori mentalitáson

 Bár az együttérzés feltétele annak, hogy hazamehessünk az Úrhoz, ne lássuk ezt önző módon, mint a saját megmentésünk esélyének eszközét. Az együttérzés igazából felette áll minden önző motivációnak – még annak a kívánságnak is, hogy belépjünk az Úr birodalmába.

Ha az énközpontúság zavarja a lelki fejlődésünket, állandóan fel kell mérnünk a helyzetünket,meg kell vizsgálnunk a gondolatainkat, hogy az önzést gyökerestől kiirtsuk. Az idő legtöbb részében a kívánságainkkal foglalkozunk – még csak nem is a szükségleteinkkel. Annyira megszoktuk, hogy a kívánságainkat akarjuk teljesíteni, hogy ez teljesen eltérít a mély szeretet és boldogság tapasztalatától, a tartósan jó közérzettől. Állandóan az érzékeinket tápláljuk, az „én” és „enyém” érzéseit támogatjuk, ahelyett, hogy a magasabb élvezetek felé haladnánk. Még az az emelkedett kívánság is az önzésben gyökerezik, mint a megváltás vágya. A megváltás eljön magától, ha feladjuk az önző kívánságainkat, és elmélyítjük az együttérzésünket.

Az együttérzés jelentése

Az együttérzés mentes az anyagi korlátozásoktól. Az „anyagi” fogalom azt jelenti, a legtehetségesebb marad életben, és azon alapul, ki dominánsabb, uralkodóbb, ki tud jobban manipulálni másokat. Az együttérzés ennek az ellentéte. Lelki tulajdonság, önzetlenségen alapul, nincs benne irigység, sem birtoklásérzet. Nem szentimentális, nem jön és megy az érzelmeinkkel együtt. Ha együttérzőek vagyunk, indokolatlan, feltétel nélkül szeretetet ajánlunk másoknak, és készségesen feláldozzuk magunkat értük.

Az együttérzés spontán, és semmi köze a bűntudathoz, félelemhez vagy nehezteléshez. Ha felajánljuk másoknak a segítségünket, de nem igazán akarjuk, akkor nem az együttérzés motivál.

Ilyen esetben úgy érezzük, kénytelenek vagyunk a körülményeknek megfelelően cselekedni, és vonakodva ajánlkozunk, csak mert nem látjuk, hogyan szökhetnénk meg a helyzet elől. Minden megváltozik azonban, ha derült, örömteli tudatállapotban ajánljuk fel másoknak a segítségünket. Ez az igazi együttérzés.

Ha azt valljuk, hogy szeretjük Istent, akkor szeretnünk kell a részeit és a részecskéit is – az élőlényeket magunk körül. Az Úr igazi bhaktáját csak az érdekli, hogy mások szolgája legyen, és mindenkit úgy lát, mint az Úr energiája megnyilvánulását. Senkit sem zárhatunk ki a szeretetünk és együttérzésünk területéről. Ha másoknak szolgálunk, akkor igazából az Urat szolgáljuk.

Az anyagi élet tele van csapásokkal. Ha csak a saját kényelmünk, vagy akár csak a saját felszabadulásunk miatt aggódunk, önző orientációhoz ragaszkodunk, és nem érhetjük el a legmagasabb célt, a szerető közösséget Istennel, az Ő birodalmában. De ha kifejlesztjük az együttérzés és önzetlenség mély szintjét, akkor igazi szolgák leszünk, akik mindenkivel meg tudják osztani az Istenszeretetet, akármilyen körülmények között. Ha szenvedőkkel találkozunk – pl. vakokkal, fogyatékosokkal, betegekkel, hajléktalanokkal, foglyokkal, bántalmazottakkal, vagy akiket kényszerítettek, hogy elhagyják az otthonukat – annyira szeretjük őket, hogy magunkra szeretnénk venni a terhüket, megszabadítsuk őket a fájdalomtól.

Az együttérzés nem leereszkedő

Mint már korábban említettük, mindenkinek arra kellene törekednie, hogy a szeretetet a cselekvésében fejezze ki, és keresse az alkalmat a szolgálatra. Vigyáznunk kell azonban arra, hogy milyen kedélyállapotban szolgálunk.

 Néha az emberek dicsekszenek állítólag emelkedett helyzetükkel, leereszkedő módon segítenek, amivel erre céloznak: „Te nem vagy rá képes, de nézd meg, hogy én milyen jól megoldom ezt a helyzetet.” Sose szabad másokat csak eltűrni, vagy önkinevezett, fölényes kiindulópontból adni az együttérzést. Az együttérzés nem azt jelenti, hogy ezzel a mentalitással fogadunk másokat: „Rendes leszek hozzád,” vagy „Megmutatom neked, milyen jó vagyok.” Az ilyen hozzáállás értelmetlen, éppen az ellentéte az együttérzésnek.

Így kell gondolkodunk: „A hittestvéred vagyok; a szerető társad vagyok, és látom, hogy sebet kaptál. Kívánságom és kötelességem, hogy segítsek neked.”

Mint már megtárgyaltuk egy korábbi fejezetben, a másik ember nehézségét segítségkérésnek kell látnunk – kiált a szeretetünk, együttérzésünk és szolgálatunk után. Senki nem szeretne fájdalmat, zavart vagy félelmet tapasztalni. Még azok az emberek is, akik úgy néznek ki, mintha ragaszkodnának a zavarhoz, egyszerűen csak azt akarják, hogy rájuk figyeljünk – más szavakkal, szeretetet akarnak.

Ha minden helyzetet mélyebb perspektívából szemlélünk, könnyebben elérjük, hogy ne érintsen mások ellenséges vagy meggondolatlan viselkedése. Ezt mondhatjuk, „Ennek az embernek szeretetre van szüksége, és az Úr alkalmat adott nekem valami szolgálatra. Nézzük csak, hogyan segíthetek.” Ha így gondolkozunk, kevésbé esünk abba a kísértésbe, hogy csak elviseljük más emberek gyengeségeit.

Igazából, ha másoknak együttérzés nélkül segítünk, ők abból csak felszínesen profitálnak. Az emberek közötti kommunikáció sokkal jobb a finom-, mint a durvaanyagi szinten. A visszatartott érzelmek azok, amelyeket a legerősebben kiküldünk. Ezért a másik ember belátja, bár nem tudatosan, hogy csak a fölényes igazságunkat és önuralmukat akarjuk bemutatni. Aki megkapta a segítséget, nem érzi magát jobban, mert a segítség nem volt becsületes.

Bár az érzések nem-verbális kommunikációja működhet negatívan is, ahogyan most leírtam, szolgálhat pozitív célnak is. Ha becsületesen akarunk segíteni, és így cselekszünk, akkor ez működik, akkor is, ha valakinek az egoja megkísérli kitörölni a mi jó szándékainkat. Bizonyos szinten átmegy az üzenet. Később, ha nem is azonnal, az illető képes lesz válaszolni.

Az együttérzés bátorságot követel

Az együttérzés felette áll az „én” és az „enyém” gondolatainak, fölülemelkedik az anyagi kényelem és biztonság elképzelésén. Ha az együttérzést gyakoroljuk, semmilyen hatalom nem érdekel, még a pszichikai vagy misztikus hatalom sem. Megfeledkezünk magunkról,közömbösek vagyunk a személyes nyereséggel vagy veszteséggel szemben, és olyan mélyen átérezzük a szívünkben mások szenvedését, hogy elszánjuk magunkat, teszünk valamit. Ehhez nagy bátorság kell.

A mai világban számtalan probléma van, és a megoldáshoz erős lelki katonák kellenek, akik képesek úgy mozogni a nagyfokú szennyezettségben, hogy nem befolyásolja őket. Ilyen harcosok segíthetnek azoknak az embereknek, akik magányosnak, elhagyatottnak, tehetetlennek vagy reménytelennek érzik magukat – akik szenvedésben alszanak el vagy félelemmel ébrednek – hogy tudják, Isten szereti őket, és van remény.

Amikor jön a "lélek sötét éjszakája" vagyis jönnek a nehézségek a lelki életben és úgy egyátalán az életben, akkor mindig Bhakti Tirtha Maharajnál és a Lelki harcos II. című írásánál veszek menedéket. Ez a könyv sokáig nem volt elérhető itthon és ha jól tudom most is csak online formában van meg. Érdemes letölteni és elolvasni, mert nála érthetőbben még senki nem fogalmazta meg szerintem, hogy mit is kell tenni ilyenkor és hogyan kell viszonyulni a nehézségekhez.

http://btswami.hu/konyvek/a-lelki-harcos-ii.php

Egy nőnek, aki védelem nélkül van (társ, apa, guru nélkül) különösen nehéz az ilyen helyzet, hiszen mi nők végtelenül érzékenyek és érzelmesek vagyunk. Ha nincs egy erős féfi kéz, aki vezet, akkor nagyon könnyen magunkba zuhanunk, elkedvetlenedünk és mindenféle ostobaságokat csinálunk. Aminek általában mindenhez van köze csak a lelki élethez nincsen. Végső elkeseredésemben ilyenkor Bhakti Tirtha Maharajnál szoktam menedéket venni és azthiszem ez a legjobb, amit ilyenkor tehetek.

"A lélek sötét éjszakája olyan időszak, amikor úgy tűnik minden ellenünk irányul, bár megkíséreljük, hogy lelki életet éljünk. Ilyen körülmények között támadhat ez a gondolat: "Még Isten sem szeret engem. Imádkozom,meditálok, böjtölök, vegetáriánus vagyok, rendesen bánok az emberekkel, olvasom a szentírásokat, tisztelem a szenteket, van egy lelki tanítómesterem. Mindent megteszek ahogyan kell és az Úr mégsem szeret." De a tudat csak akkor érhet be, ha valóban kiegyensúlyozottak vagyunk. Nem több anyagi eredményt akarunk kikényszeríteni magatartásunkkal. Minden anyagi eredményünket el fogják venni. Ha minden nehézség dacára kitartunk a lelki életben meg fogjuk tanulni, hogy szeressük és szolgáljuk Istent mindegy, hogy mi történik"

Bhakti Tirtha Swami - Tíz meditációs gyakorlat

Az életünkben minden az elme minőségén alapul: kik vagyunk most, kik voltunk azelőtt, kik leszünk, és milyen mértékben vagyunk feltételekhez kötöttek vagy szabadok. Az elme vagy akadály az önmegvalósítás útján, vagy a léleknek szolgál. Lehet a legnagyobb ellenségünk, vagy a legjobb barátunk. Semmi sem rombol jobban, mint az ellenőrzés alól kikerült elme.

Mert az elme ismeri az összes titkainkat. Sokat pusztíthat az az ellenség, aki ilyen közel áll hozzánk! De a legyőzött elme éppen ugyanezért lesz a legjobb barátunk: ismer minket. A jó barát segítség és nagy vigasz forrása. Rajtunk múlik, hogyan áll hozzánk az elme.

Hogyan fejleszthetünk ki erős elmét? Úgy, hogy az értelemtől kérünk támogatást. Ez az erkölcsi tényező: lehet, hogy az érzékeknek van egy adott kívánságuk, és megparancsolják az elmének, hogy teljesítse. Az értelem azonban figyelmezteti az elmét: "Ha megteszed, maga után vonja a megfelelő következményeket."

Ha az értelem kapcsolatban van a transzcendentális tudással, elég erős ahhoz, hogy megfékezze a vad elmét. Az elme megnyugszik, és megfelelően vezeti az érzékeket. De ha az értelem gyenge, az elme nem hallgat rá. Ehelyett áldozatul esik az érzékek diktálásának.

Bhakti Thirta Swami