Mióta hazajöttem már háromszor kaptam meg, három különböző embertől, hogy képmutató vagyok, ezért úgy gondoltam, hogy érdemes foglalkozni a témával és ami még ennél is fontosabb érdemes mély önvizsgálatot tartanom ez ügyben. Ha már hárman mondják, akkor lehet benne valami.

Nem védőbeszédet akarok itt írni, mert na, az aztán igazán viszás lenne inkább így a témát járnám körül.

Mit is jelent maga a szó: képmutatás?

Az értelmező szótár szerint; nemes érzelmeket színlelő nem őszinte beszéd.

Az Új Exodusban ezt találtam a képmutatásról;

Képmutatás, képmutató: a görög hüpokritész szó egészen pontosan titokban, alattomban, valaminek az álcája alatt ítélkező vagy beszélő embert jelent, de a köznyelvben egyszerűen azt fejezte ki, hogy valaki szerepet játszik, színészkedik, színlel, tettet, megjátszik valamit. A hüpokrinomai ige jelentése: „alatta mond ítéletet” arra utal, hogy a görög színházban a színészek – a hüpokritész egyszerűen színészt is jelent, lehetne akár így is fordítani – álarcot viseltek, az álarc alól beszéltek, pontosabban ítélkeztek (a görög tragédia a nép bűnei fölött mondott ítélettel is összefüggésben állt). Egészen pontosan tehát a szó álarc, maszk mögött ítéletet mondó embert jelent.

Egyszerűen fogalmazva minden szépet és kedveset mond a szemedbe, de a hátad mögött meg kidumál. Bizonyára mindenki találkozott már ezzel a jelenséggel és nem egy kellemes dolog, amikor az ember rájön, hogy a barátja, rokona, ismerőse ilyen dolgokat művel. Nekem most volt egy ilyen megtapasztalásom és hihetetlenül sokkoló volt, hogy az úgynevezett barátnőm a hátam mögött milyen képtelenségeket terjeszt rólam, természetesen a szememben tök kedves volt továbbra is.

Aztán ezen így elgondolkodtam és rájöttem, hogy az én hibám az egész. Nem lehet velem ezek szerint őszintén beszélni, valamiért félt attól, hogy belemondja a szemembe, hogy minek is tart. Valami sértettség és harag lehet benne, amit nem tudtunk kibeszélni, ezáltal nem tudtunk feloldani sem. A legrosszabb, hogy észre sem vettem. Valamit valamikor hibáztam ez biztos és amíg le nem ülünk és meg nem beszéljük ezt addig ugyanúgy az én hibám is lesz, ha kidumál a hátam mögött, mint az övé, hogy képmutatóskodik.

Aztán voltam a másik oldalon is, amikor én voltam a képmutató. Félelemből. A következmény, ha megmondom a másiknak az őszintét sokkal félelmetesebbnek látszott, mint ha csak hallgatok. De a nők nem tudnak hallgatni sokáig, mert szétfeszítik őket a gondolatok, az érzések és az ebből származó feszültséget a beszéddel oldják fel. Sajnos amikor már végképp szétfeszített az egész, akkor sem neki mondtam el, hanem másnak, mert annyira féltem tőle. Féltem, hogy ordítani fog, veszekedni velem, ellök magától, többé rám sem néz. Nem az a típus, akivel le lehet ülni higgadtan beszélni. A dolgok jelenlegi állása szerint már barátok sem vagyunk, mert oda lett a bizalom. S az enyém lett oda előbb, mert hát ennek volt előzménye, hogy nem mertem oda menni és elé állni; "figyelj ez meg ez van, beszélnünk kellene".

Mert amikor beszéltünk még őszintén volt, hogy ordibált, ellökött, lehordott és sértegetett. Ezek után hogy menjek oda? Ki a fenének van kedve bizalmasan beszélni egy olyan emberrel, aki érzelmileg terrorizálja a másikat?

Szóval voltam mindkét oldalon, egyik sem volt kellemes. De azthiszem egy életre megtanultam a leckét, csak az őszinteség segít akármi is legyen a következménye. Lehet, hogy abban a pillanatban a másik elutasít, kellemetlenül fog viselkedni és ezzel fájdalmat okoz (vagy én leszek az, aki fájdalmat okozok a másiknak), de legalább a bizalom megmarad és ez sokkal fontosabb bármi másnál.

Mióta hazajöttem igyekszem az őszinteséget gyakorolni. Nagyon nehéz. Néha átcsap kritizáló hangulatba és sokszor még az etikettet is áthágom, de mégis jobb így. Legalább nyugodtan tudok a tükörbe nézni és nem kell szégyenkeznem sem magam, sem Krisna előtt azzal, hogy nem annak mondom el a problémát, akire tartozik. Közben sérül az egom, az a hamis, ami elválaszt attól, hogy vissza mehessek Istenhez, de egyszer egy bhakta azt mondta nekem, hogy az egot törni kell. Hát had törjön. :)