Ez lesz ennek a blognak az utolsó bejegyzése. Gondoltam leveszem az egészet, minek ezt olvasni, de nem. Itt hagyom mementóul, hátha valaki tanul belőle.
Tegnap kiderült, hogy ismételten hátba szúrtak, ráadásul az az ember, akiben megbíztam, akit apámként tiszteltem. Bizalmasan elmondtam neki valamit ő pedig ezt tovább adta. Azt a csalódottságot és fájdalmat, amit átéltem szavakkal nem lehet leírni. Nem sírtam, mert erős vagyok -vagy legalábbis annak akarok látszani- de még most is könnyes lett a szemem ahogy erről itt írok.
Tényleg nem tudom elmondani mit érzek, de azt tudom, hogy ezt az egész krisnás dolgot itt most befejeztem. Biztos fel fogok még menni nagy ritkán a templomba, hogy lássam Dayal Nitai Vijaya Gourangát. Biztos, hogy ha jönnek általam tisztelt nagy guruk, mint Indradyumna Maharaj, Bhakti Vidya Purna Maharaj stb. fel fogok menni, hogy hallgathassam a leckéiket. Az is biztos, hogy jövőre elmegyek a lengyel turnéra, hogy segítsem Indradyumna Maharajot meg a bhaktákat. Az meg 1000%, hogy minden évben 1-2x elmegyek Radhadeshbe és szolgálatot végzek, mert nekem az az otthon. Ott kaptam olyan lelki és érzelmi támogatást, amire egész 5 évem alatt az MKTHK-ban (Magyar Krisna Tudató Hívők Közössége) vágytam és sosem kaptam meg - és nem tudok ezért elég hálás lenni. Szóval ennyivel mindenképp tartozom az ottani közösségnek, az ottani bhaktáknak és hát mellesleg mindig nagyon boldog vagyok ott.
De én itt Magyarországon nem kívánok részt venni semmiben. Engem ebben a közösségben annyi sérelem, bántás, fájdalom ért, hogy azt elmondani, leírni nem tudom és nem is lenne szerencsés. Most az utolsó menedékem, akit mentsvárnak tekintettem, aki miatt még hajlandó lettem volna bármilyen erőfeszítést tenni nemes egyszerűséggel hátba szúrt. Azért imádkoztam Krisnához az éjjel, hogy tudjak sírni, de már az sem megy, csak könnyes lesz a szemem és valami itt a szívem táján nagyon fáj, de ennyi.
Arra szeretném kérni minden barátomat -és ellenségemet- hogy ne tekintsem engem többé bhaktának. Csak egy egyszerű hétköznapi (krisnás szlenggel élve karmi) lány vagyok, aki próbálkozik megérteni valamit ebből az egészből. Továbbra sem fogok húst enni, nem fogyasztok alkoholt, sem kábító és mámorító szereket, továbbra sem fogok dohányozni és minden valószínűség szerint a szerencsejátékoknak sem hódolok majd. Szóval a fő szabályozó elveinket betartom, mert megértettem, hogy ez nekem miért is jó és beépítettem az én kis életembe és ezen se nem tudok, se nem akarok változtatni. Azt nem hiszem, hogy fogok japázni, mert az eddig sem nagyon ment -habár a japa malámat lelkiismeretesen hurcolom ide oda- de szeretnék majd bhajanozni, ha lesz rá alkalom (például a jövő hét vasárnap a Margit szigeten). Meg talán egy-egy harinamara elmegyek, ha végre lesz és nem csak mondják. Merthogy az előző blogbejegyzés azért íródott, mert ott álltunk múlt hét pénteken a Deákon hárman vaisnava öltözetben és a kutya fel nem hívott, hogy bocs elmarad. Vártunk egy negyed órát aztán hazakullogtunk. Szar érzés volt. Akkor úgy ismét meg lett a véleményem a közösségünkről (?) csak nem akartam negatív lenni és inkább leírtam az emlékeimet. Az utolsó mondatot most is tartom: minden nehézség ellenére jó krinsásnak lenni. Csak azzal egészíteném ki,hogy: de nem itt.
Végül Bhakti Tirtha Maharaj szavaival búcsúznék ettől a blogtól és az elmúlt 5 évtől:
"A vaisnavák között olyan kevés a szeretet és az együttműködés. A mi bhaktáink társadalma olyan botrányos, hogy úgy tűnik, hogy a Krisna-tudatos mozgalom, amelyet Magad mögött hagytál, már el is pusztult belülről. Azok az emberek, akiknek segíteniük kellene nekünk, gyűlölnek minket világszerte, és azok a bhakták, akiket arra képeztek ki, hogy Téged szolgáljanak, nagy sietséggel, zavarodottságban és haraggal elhagyják a fedélzetet."
Jégkirályfi
Egyszer volt hol nem volt, még az üveghegyen is túl élt Jégkirályfi. Jégkirályfi birodalmában minden csupa jégből volt, a palotája, a trónja, de még a szíve is. Soha senki meg sem közelíthette, mert aki csak megpróbálta az jégkardjával találta magát szembe. Jégkirályfi villámló szemekkel ragadta meg fegyverét és hatalmas csapással sújtott le a betolakodóra.
Jégkirályfi nagyon magányos volt birodalmában, naphosszat jégfegyvereit forgatta vagy jéghangszerein játszott és énekelt. Csodálatos hangja volt, mely messzire szállt jégpalotájából.
Sokan szerették volna látni ki énekel ilyen gyönyörűen, de akik csak megpróbálták megközelíteni mind jégkardjával találták magukat szembe. Ahogy telt, múlt az idő már senki sem merte megközelíteni a palotát, Jégkirályfi egyedül maradt.
Egy nap magányosan ült a trónteremben és egy szép dallamot játszott, amikor arra lett figyelmes, hogy egy kislány ül vele szemben. Nem is hallotta, ahogy bejött olyan nesztelen volt a járása. Jégkardjához kapott, hogy elkergesse, de aztán elengedte a markolatot. A kislány egy sarokban ült félénken, törékeny volt és ártatlan, csodálkozó nagy szemekkel nézett rá.
- Hát te ki vagy ? – mordult rá a királyfi.
- Runaway vagyok – felelte félénken a kislány és kicsit összehúzta magát.
- Runaway – morgott Jégkirályfi és közelebb húzta magához a kardját – Ez meg miféle név?
- Azt jelenti szökevény – felelte a kislány és félve nézett a kardra, de nem mozdult.
- Szökevény – ismételte a királyfi elgondolkodva – Aztán miért kaptad ezt a nevet?
- Mert mindenhonnan megszökök – sóhajtotta szomorúan a kislány és nagyon bánatosnak látszott.
Jégkirályfi úgy morfondírozott magában, hogyha úgyis mindenhonnan megszökik itt sem fog sokáig maradni, tehát nincs mitől tartania. Óvatosan rápillantott. Runaway egész picire összehúzta magát, látszott, hogy nagyon fél.
- Elfáradtál – kérdezte Jégkirályfi.
- El – suttogta a kislány.
- Éhes vagy?
- Egy kicsit.
- Szólok a szolgáimnak, hogy hozzanak neked valamit enni – azzal megrázta jégcsengettyűjét, néhány szolga futott be – Hozzatok ennek a lánynak enni – mordult rájuk – gyorsan!
A királyfi megint Runawayre pillantott, aki hálásan nézett rá.
- Mindjárt kapsz enni, addig játszok neked egy dalt.
Runaway nagyon picit elmosolyodott.
Jégkirályfi el kezdett játszani egy csodálatos dallamot, a kislány pedig tátott szájjal hallgatta, még sosem hallott ilyen szépet. Azt sem vette észre, hogy a szolgák behozták az ételt.
Jégkirályfi felnézett:
- Mit bámulsz így rám – Runaway összerezzent – És miért nem eszel?
A kislány nagyon megijedt a hercegtől, nem mert szólni csak gyorsan falatozni kezdett.
- Miért szöksz meg mindenhonnan Runaway?
- Mert félek.
- Miért félsz?
A kislány nem felelt. Hallgattak.
- Játszak neked egy dalt – kérdezte nagy sokára Jégkirályfi.
- Igen – mosolyodott el Runaway.
A királyfi ismét énekelni kezdett és a szolgák kivitték a tányérokat. Jégkirályfi becsukta a szemét úgy énekelt és amikor ismét kinyitotta látta, hogy a kislány a padlón fekve elaludt. Nem akarta felébreszteni, nagyon kimerültnek látszott. A jégpalotában hideg volt, a királyfi keresett egy takarót és betakarta a parányi kislányt. Aztán visszaült a hangszerei mellé és maga mellé helyezte a kardját.
Runaway másnap reggel ébredt fel és rémülten nézett körül.
- Hol vagyok – kérdezte a királyfit.
- A jégpalotámban vagy, tegnap érkeztél. Nem emlékszel?
- De, de – törölgette álmosan a szemét a kislány – te játszottad azt a csodás dallamot, már emlékszem.
A királyfi elmosolyodott.
- Te tudsz mosolyogni – kérdezte Runaway.
- Miért ne tudnék?
- Úgy képzeltem nem tudsz mosolyogni, mindig olyan mérges vagy. Kivéve, ha énekelsz.
- Kivéve, ha énekelek – ismételte Jégkirályfi – Szeretnéd, ha énekelnék neked?
- Igen – derült fel a kislány.
- Akkor énekelek – mosolyodott el a királyfi és becsukta a szemét.
Runaway is becsukta a szemét, de észrevétlenül picit közelebb ült. Így telt el néhány nap.
Jégkirályfi egyszer csak azt vette észre, hogy a kislány már egészen közel ül hozzá.
- Közelebb jöttél – morogta, és maga mellé húzta a kardját egész szorosan.
Runaway fel akart állni.
- El akarsz menni – kérdezte Jégkirályfi.
- Nem – húzta össze magát a kislány – de tényleg túl közel ültem, innen már könnyen leszúrhatsz a kardoddal.
- Miért tennék ilyet?
- Mert félsz.
- Nem félek – mordult rá Jégkirályfi és megmarkolta a kardot.
- Látod, hogy félsz. Különben mi szükség lenne a kardra?
- Te egy nagyon pimasz kislány vagy.
- Igen, tudom.
Runaway nem mozdult, csak nézte a királyfit, majd kisvártatva megkérdezte:
- Nem vagy te itt magányos?
- Túl sokat beszélsz – morgott rá a királyfi.
- Akkor ideje mennem – állt fel Runaway.
- Nem! Megparancsolom, hogy itt maradj!
- Te nekem nem parancsolhatsz meg semmit – kiáltott rá a kislány – Igenis elmegyek, akkor, amikor én akarok!
- Te velem itt nem ellenkezhetsz, mert itt én parancsolok – a királyfi éktelen haragra gerjedt – Őrség!
Befutottak az őrök.
- Megparancsolom, hogy minden ajtóba állítsatok őrt, ez a lány csak az én engedélyemmel hagyhatja el a palotát!
- Igenis! – az őrök értetlenül néztek egymásra, eddig csak olyan parancsot kaptak, hogy kergessék el a betolakodókat, olyat nem, hogy valaki nem hagyhatja el a palotát
- Mit bámultok? Menjetek a dolgotokra! – kiabált a királyfi.
Runaway visszaült a helyére, érezte, hogy innen nem szökhet meg egykönnyen.
- Na, ha már így marasztaltál játssz nekem egy dalt! – mondta pökhendien.
A herceg már a kardja felé nyúlt, de aztán inkább játszani kezdett. Becsukta a szemét és csak énekelt. Mikor újra kinyitott a szemét látta, hogy Runaway megint picit közelebb ült, nézi őt és mosolyog.
- Megint közelebb jöttél – mondta.
- És te nem nyúltál a kardodhoz.
- Nem.
- Egyszer valaki jéggé dermesztette a szívedet?
- Túl sokat kérdezel.
- Pedig még alig szólaltam meg – mosolygott a kislány.
- Te egy nagyon szemtelen kislány vagy.
- Tudom – kacagott Runaway, hogy az jégpalota is csengett bele.
- Milyen szépen nevetsz – mosolygott a királyfi – nevethetnél többet, olyan szomorúnak látszol.
Runaway a földet bámulta, majd felállt.
- Mennem kell.
- Nem – kapta fel a királyfi a kardját és a kislánynak szegezte.
A kislány egy picit összerezzent, de nem mozdult. Óvatosan kinyújtotta a kezét és a pici ujjaival megfogta a kardot.
- Ha akarod maradok, de ezt tedd le, nincs erre semmi szükség. Csak annyit kell mondanod: kérlek, és én itt maradok veled szabad akaratomból, de nem kényszeríthetsz semmire.
- Kérlek – mondta Jégkirályfi alig hallhatóan és lesütötte a szemét.
Runaway elengedte a kardot és visszaült a helyére.
- Tedd le a kardod és énekelj – mondta ellentmondást nem tűrő hangon.
A királyfi letette a kardot és énekelni kezdett. Ahogy becsukta a szemét a kislány megint közelebb ült.
A királyfi hirtelen felnézett:
- Már túl közel vagy Runaway.
- Nem lehetek sosem elég közel, ha jéggé fagyott a szíved.
Jégkirályfi újra felemelte a kardját és a kislánynak szegezte, egyenesen a szívének.
- Szúrj le, szúrj csak le - mondta Runaway- de akkor megint egyedül maradsz a jégbirodalmadban. Tessék ölj meg, vedd el az életem! Mire vársz? Biztosan jó itt egyedül, magányosan a jégpalotádban, a jégbútoraid között, a jéghangszereiddel! Egyedül akarsz maradni? Tessék, csak rajta!
- Nem bántalak – letette a kardot.
- Mi szükség arra a kardra – kérdezte a kislány csendesen – Ezzel akarsz mindenkit távol tartani magadtól, hogy ne kelljen szeretned? Te csak félsz, hogy nem fogadnak el, úgy ahogy vagy és inkább leszúrod, aki csak a közeledbe jön. A félelem nem jó tanácsadó Királyfi. Látod én is féltem tőled, de mindig egy picit közelebb jöttem, hátha közelebbről nem vagy olyan félelmetes. Pedig majdnem megöltél.
- Majdnem – mondta szomorúan a királyfi.
- Add ide azt a kardot nincs rá semmi szükség!
- Nem! – kiáltott fel Jégkirályfi, megragadta a markolatot, de ezúttal nem emelte fel.
- Akkor énekelj!
A királyfi ismét becsukta a szemét és énekelni kezdett. Runaway közelebb ült. Már egész közel volt, a kard felé nyúlt, megpróbálta elvenni, de a királyfi gyorsabb volt, felkapta a kardot. Ezúttal Runaway már túl közel volt és a kard hegye a szívébe fúródott. Ijedten kapott a mellkasához és érezte, hogy az ő szíve is jéggé válik.
- A kardod, a kardod miatt van itt minden jégből – kiabálta sírva.
Jégkirályfi döbbenten nézte.
- Nem akartam Runaway, én nem akartam!
- Már késő – suttogta a kislány és a földre rogyott.
Jégkirályfi szeméből patakzani kezdtek a könnyek és dühében kettétörte a kardját. Lehajolt a kislányhoz és az ölébe vette. Keservesen zokogott. Ahogy folytak a könnyei ráhullottak Runawayre, majd a földre és végül elárasztották a palotát, az egész birodalmat.
A jég szépen lassan olvadni kezdett, a kislány megmozdult a királyfi ölében.
Felemelte a pici kezét és letörölte Jégkirályfi arcáról a könnyeket.
- Azt hitted, hogy meghaltam – kérdezte.
A királyfi nem tudott megszólalni, csak csodálkozva nézett rá.
- Nem tudsz megölni – mondta a kis szökevény – A szeretetet nem lehet megölni. A jég se fagyaszthatja be. Te bezárkóztál a palotádba, de azért vártad, hogy jöjjön valaki, aki igazán szeret. De ha karddal várod nem mer majd belépni az ajtón, erre nem gondoltál, ugye?
- Erre nem – mosolygott a királyfi – De te beléptél.
- Be – mosolygott Runaway.
- Miért? Nem féltél tőlem?
- De, nagyon féltem.
- Mégis mindennap egy picit közelebb ültél, bármikor leszúrhattalak volna.
- Le is szúrtál – nevettek.
- Szóval miért ültél egyre közelebb?
- Mert láttam, hogy a jégpáncél mögött egy nagy lélek lakik, aki magányos és szeretetre vágyik.
- Te nagyon bátor kislány vagy.
- Nem, nem vagyok bátor. De amikor énekeltél, én mindvégig imádkoztam Istenhez, hogy lágyítsa meg a szívedet.
- Istenhez?
- Igen, Istenhez.
- Tudod, miközben énekeltem mindvégig azért könyörögtem, hogy ne gyere közelebb, annyira féltem tőled. Mindig abban reménykedtem, hogyha kinyitom a szemem, már nem leszel ott.
- De azért bántad volna, ha tőled is elszököm.
- Igen – nevetett a királyfi.
- Előbb is ideadhattad volna a kardod, nem kellett volna leszúrnod.
- Erőszakkal akartad elvenni, nem adhattam.
- Türelmetlen voltam veled - mondta bánatosan a kislány.
- Féltél, hogy nem adom oda, igaz?
- Nagyon féltem.
A királyfi magához ölelte Runawayt.
- Nekem kellett eltörnöm, szabad akaratomból, Isten csak így tudta meglágyítani a szívemet.
Runaway is átölelte Jégkirályfit és azt suttogta:
- Kérlek, énekelj nekem egy dalt.
Hare Krisna
"A párkapcsolat soha nem lesz tökéletes, de lehet boldog és békés"
Bhakti Tirtha Maharaj (Gurudeva)
Egyszer volt, hol nem volt volt egy lelkes harinama csapat, akik minden pénteken elindultak a Deák térről és jó nagy kört téve bejárták a belváros utcáit zenélve, énekelve a Hare Krisna maha mantrát, hogy Budapest apraja meg a nagyja is részesülhessen a Szent Név áldásos hatásában. Sokszor elkísértem ezt a lelkes csapatot és támogattam a magam szerény eszközeivel a prédikálást, hol szórólapot osztottam, hol Gourangás matricát, hol haribol golyókat. Mivel nem vagyok egy táncoslábú teremtés és a magamutogatás sem a fő profilom én leginkább hátul táncoltam Emsivel vagy Panni barátnőmmel. Néha sikerült elcsábítanom mást is és ha nem is szállt be a "zenés, táncos mulatságba" azért csak szépen jött velem és láthatóan élvezte a "bulit". Néha a menet előtt futottunk és bementünk a környező boltokba átadni egy egy haribol golyót (édesség), volt, hogy már vártak minket az emberek, kijöttek elénk. Emlékszem egy pincér lány valamelyik pubból rohant fel a Kálvin tér környékén és hangos Harbol-lal köszönt. Volt, hogy sírva csatlakozott hozzánk egy külföldi turista annyira felszabadítóan hatott rá a maha mantra. Volt, hogy oda jött hozzám egy idősebb hölgy kérdezte, hogy hol a templom, elkérte az e-mail címem, hogy tartsuk a kapcsolatot. Volt, hogy részeg fiatal lányok álltak be hozzánk és mi örültünk, hogy éneklik Isten szent nevét még akkor is, ha fogalmuk sincs róla mit gajdolnak éppen. Egy harinamara különösen emlékszem, extatikus volt, már ránk esteledett, de mi még akkor is táncoltunk és annyira magával ragadt minket a hangulat, hogy a menet végén el kezdtünk ugra bugrálni Emsivel meg a Pannival és teli torokból énekeltük, hogy Hare Krisna. A prabhuk mosolyogtak és nagyon tetszett nekik, hogy a maták is ennyire lelkesek tudnak lenni. A legjobban viszont mindig a végét szerettem, ahogy megálltunk a Deák téren és kört képeztünk, úgy táncoltunk. Az emberek meg néztek minket, volt, hogy beszálltak a körtáncba, mint ahogy az alábbi videon is látható:
Ez meg itt egy másik harinama, ahol sajnos nem voltam jelen
Szeretném ezt a csapatot még egyszer látni és szeretném, ha a péntek estéim nem otthon telnének el, hanem az én kis krisnásaimmal ilyen lelkesedéssel! Szóval gyertek harinamara, mert jó együtt énekelni és ez egy jó lehetőség, hogy átadjuk a Szent Nevet az embereknek. Mert minden nehézség ellenére igenis JÓ KRISNÁSNAK LENNI! :)
